A listában csak az adatbázisban szereplő ingatlanok települései, kerületei jelennek meg!
eladó ingatlan: 42 db, kiadó ingatlan: 1 db
Király Péter vagyok 2015-ben kezdtem ingatlanközvetítéssel foglalkozni, ebben évben elvégeztem a szükséges szakképesítést. Dolgoztam nagyhálózatoknál (OTPip, Otthon Centrum) kiemelt értékesitőként illetve irodavezetőként.
Ez idő alatt komoly tapasztalatra tettem szert az itt élő és az ide vágyó emberek igényeit, a helyi infrastruktúrát, az egyes ingatlantípusok megismerését tekintve. Emellett az ország számos más területéről is voltak ingatlant vásárolni kívánó ügyfeleim. Mindez folyamatos motivációt biztosít ahhoz, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtsam a magam és irodám Ügyfelei számára.
Az ingatlanok értéke és eladhatósága nagyon sok mindentől függ ( lokáció, műszaki és esztétikai állapot, piaci trendek, divat stb…), érzékenyen érint minden szereplőt, hiszen sokszor akár egy élet munkája fekszik az adott ház vagy lakás eladásában, vételében, ezért érdemes szakemberre bízni, aki végig viszi a folyamatot ( ügyvéd biztosítása, hitelügyintézés, energetikai tanúsítvány készíttetése) segítséget nyújt és az esetleges felmerülő problémákra megoldást talál.
A meglévő tapasztalataim mellett, az ingatlanos szakma iránti elkötelezettség, és tisztelet jegyében állok az ügyfeleim és leendő ügyfeleim rendelkezésére.
Amennyiben Ön szeretné eladni ingatlanát vagy vásárolni kíván és szeretné ezt a folyamatot egy kézben tartani és szakértőre bízná, akkor hívjon bizalommal és egy kötetlen beszélgetés mellett átbeszéljük együttműködésünk lehetőségeit.
Köszönöm, ha megtisztel bizalmával!
Király Péter
Kiadó erkélyes, felújított, bútorozott lakás Salgótarjánban, a Vásártéren! Salgótarjánban, a Játszó úton hosszú távra kiadó egy 51 m²-es, nappali + hálószoba elrendezésű, erkélyes társasházi lakás! Az ingatlan a társasház 3. emeletén helyezkedik el. Fűtéséről gázcirkó gondoskodik, tájolása nyugati. A lakás bútorozottan kerül bérbeadásra, így ...
Eladó kétszintes, erkélyes családi ház Salgótarjánban, a Károlyin! Salgótarján csendes, családi házas övezetében, a Károlyin, a Mezei úton kínálunk eladásra egy 132 m² alapterületű, kétszintes családi házat, amely egy 1186 m²-es telken helyezkedik el. Az ingatlan 3 szobával és 2 félszobával, külön étkezővel, valamint két fürdőszobával rendelk...
Eladó erkélyes, 1 szoba + 1 félszobás lakás Salgótarjánban, Pálfalván! Salgótarján Pálfalva városrészében, a Déryné út elején kínálunk eladásra egy 55 m²-es, 1. emeleti, erkélyes panellakást. A lakás 1 szobából és 1 félszobából áll, emellett egy tágas, étkezős konyha is rendelkezésre áll. A fürdőszoba és a WC külön helyiségben található, ami ...
Eladó verandás, felújított családi ház Nógrádsipeken! Nógrád vármegyében, Nógrádsipek csendes, nyugodt részén kínálunk eladásra egy 59 m²-es, egyszobás családi házat, amelyhez 1814 m²-es telek tartozik. A ház egyik hangulatos eleme a veranda, amely kellemes átmenetet képez a lakótér és az udvar között, és jól illeszkedik az ingatlan falusias jel...
Eladó erkélyes, két szobás társasházi lakás az Acélgyári úton! Salgótarjánban, az Acélgyári úton, a városközponttól mindössze néhány perc sétára kínálunk eladásra egy 52 m²-es, 4. emeleti társasházi lakást. Az ingatlan csúsztatott zsalus szerkezetű, elosztása pedig praktikus: nappali és egy külön hálószoba áll rendelkezésre. A lakás déli tájolá...
Tanya eladó Vizslás-Újlakon – gazdálkodásra, állattartásra kiváló lehetőség Nógrád vármegyében, Vizslás-Újlakon kínálunk megvételre egy régi, autentikus tanyasi ingatlant, amely elsősorban azok számára lehet jó választás, akik gazdálkodásban, állattartásban vagy vidéki élet kialakításában gondolkodnak. Az ingatlanhoz egy 1545 m²-es szántóterü...
Eladó hétvégi telek kőházzal Somoskőújfaluban – patakkal a kert végében! Somoskőújfalu Nyesésdűlő részén kínálunk megvételre egy 829 m²-es, teljesen sík fekvésű telket, amely pihenésre, kertészkedésre vagy hétvégi kikapcsolódásra is kiválóan alkalmas. A telken egy 14 m²-es kőház található, amely kéménnyel és légkondicionálóval felszerelt, val...
Földszinti, 2 szobás lakás Salgótarjánban, a belváros közelében! Eladó Salgótarjánban, a Salgó úton, a városközponthoz közel egy 48 m²-es, földszinti társasházi lakás. Az ingatlan téglaszerkezetű, két szobával rendelkezik, fűtéséről gázcirkó gondoskodik. Főbb jellemzők: - Alapterület: 48 m² - Szerkezet: tégla - Elhelyezkedés: földszint -...
Eladó családi ház Zagyvarónán – Csendes környezet, Salgótarjántól mindössze 10 percre! Salgótarján közelében, Zagyvarónán, a Sallai úton kínálunk megvételre egy 64 m²-es, vegyes falazatú családi házat 657 m²-es telken. Az ingatlan kő lábazatra épült, tégla és vályog falazattal, szerkezetileg stabil kialakítású. Elrendezése praktikus: 2 szoba ...
Családi ház eladó Salgótarjánban, Baglyasalján – ami két utcáról megközelíthető! Salgótarján kertvárosi részén, Baglyasalján, a Petőfi úton kínálunk eladásra egy 134 m²-es, kétszintes, tégla építésű családi házat, amely 1196 m²-es telken helyezkedik el. A lakótér az emeleten található, ahol 2 szoba és 2 félszoba, konyha, külön fürdőszoba és W...
Csendes vidéki otthon a Mátra közelében – Dorogházán! Eladó Nógrád vármegyében, Dorogházán egy 75 m²-es, tégla építésű családi ház, amely 1329 m²-es telken helyezkedik el. Az ingatlan 2 szobával, keleti tájolással, valamint gázcirkó fűtéssel rendelkezik. A nyílászárók korszerű, 2 rétegű műanyag ablakok, a bejárati ajtó szintén műanyag. A ház te...
Eladó erkélyes, földszinti téglalakás Salgótarjánban, az Acélgyári úton! Salgótarjánban, a városközponthoz közel, az Acélgyári úton kínálunk megvételre egy 50 m²-es, földszinti, két szobás, erkélyes téglalakást. Az ingatlan keleti tájolású, konvektoros fűtéssel rendelkezik, és az elmúlt években több jelentős felújításon is átesett: - 2024-be...
Felújítandó családi ház eladó Márkházán – remek lehetőség saját elképzelések megvalósítására! Nógrád vármegyében, a csendes, nyugodt településen, Márkházán kínálunk megvételre egy 40 m²-es, felújítandó családi házat, amely 377 m²-es telken helyezkedik el. Az ingatlan helyiségei: - 2 szoba, - konyha, - 9 m²-es veranda. A ház falazata més...
Eladó 2 szobás családi ház Karancskeszi–Marakodipusztán, garázzsal, melléképületekkel! Nógrád vármegyében, Karancskeszi csendes, falusias részén, Marakodipusztán kínálunk megvételre egy 55 m²-es, vályog szerkezetű családi házat, amely egy 1482 m²-es, rendezett telken helyezkedik el. Az ingatlan déli tájolású, így a helyiségek kellemesen világ...
Felújított ikerházi lakás eladó Salgótarján belváros közelében, az Erdőalja közben! Salgótarján egyik kedvelt, családi házas övezetében, az Erdőalja közben, a belvárostól mindössze néhány perc sétára kínálunk megvételre egy 80 m²-es, kétszintes ikerházi lakást, amely egy 1306 m²-es telken helyezkedik el. Az ingatlan 2025–2026-ban átfogó felúj...
Felújítandó családi ház eladó Cereden, Salgótarján közelében! Nógrád vármegye egyik nyugodt, természetközeli településén, Cereden kínálunk megvételre egy 31 m²-es családi házat, amely 432 m²-es telken helyezkedik el. Az ingatlan vályog falazatú, felújítandó állapotú, így új tulajdonosa saját elképzelései szerint alakíthatja ki és újíthatja me...
Salgótarjánban, Zagyvapálfalván eladó erkélyes, 55 m²-es lakás! Salgótarjánban, a Hársfa úton eladó egy 55 m²-es, 4. emeleti, déli tájolású lakás. Az ingatlan jó elosztású, világos terekkel rendelkezik, így kényelmes otthont biztosíthat új tulajdonosának. A lakás 1 szobából és 1 félszobából áll, emellett amerikai konyhával, külön fürdőszobával é...
Zánkán, Veszprém megyében eladó egy 3234 m²-es külterületi telek lenyűgöző balatoni panorámával! A környék kedvelt a természet és a Balaton szerelmesei körében, Zánka központja és a tópart pedig könnyen elérhető. Főbb jellemzők: - Veszprém megye, Zánka - külterületi telek - 3234 m² - balatoni panoráma - csendes, természetközeli elhelyezk...
Salgótarján belvárosától pár perc sétára eladó egy 50 m²-es, erkélyes lakás! Az Acélgyári úton található, 4. emeleti téglalakás kiváló választás lehet azok számára, akik jó elhelyezkedésű, azonnal költözhető otthont keresnek. A délnyugati tájolásnak köszönhetően a lakás világos és napfényes, elrendezését pedig 2 szoba és egy kellemes erkély tesz...
Eladó 2 szobás téglalakás Salgótarjánban, közel a városközponthoz! Salgótarjánban, a Bem úton kínálunk eladásra egy 50 m²-es, tégla építésű lakást. Az ingatlan déli tájolásának köszönhetően világos és kellemes hangulatú. A lakás 2 szobából, konyhából, fürdőszobából és folyosóból áll. A szobákban új laminált parketta került lerakásra, valamin...